Engedtessék meg nekem, hogy most egy régi emléket elevenítsek fel. Talán 7-8 éve rendelkeztem még csak vadászjeggyel, mikor ez a történet megesett.

• Zolikám, remélem vidranász idején tiszteletedet
  teszed nálunk.

Csaba barátom egyből belevágott a közepébe amikor februárban meglátogatott a kiállításunkon. Jó palóc legényhez híven nem sokat köntörfalazott. Feléjük, kis nógrádi falujukban már hagyománya volt, hogy a kürtösök március idusán összejönnek egy kis eszmecserére, kürtölésre és az erdő királynőjének a vadászatára. Ez már olyan hagyomány, mint nálam, hogy ilyenkor tartom a születésnapomat. Lévén, hogy ekkor van 😊Szeretek ide járni, bár kürtösnek csapnivaló vagyok, legalább is így gondolom, mivel mikor otthon rázendítek, kutyáim eszméletlen acsarkodásba kezdenek. Hiába élünk Kodály országában, ezek az ebek semmibe veszik a muzikalitást.

Szóval jött a meghívó írásban is, idejekorán.

„…az Úrnak ezen évében, vidranász idején, márczius idusán elvárjuk kigyelmed…”

No, lehet ellenállni ennek a meghívásnak? Ugye, hogy nem.

Szóval 15.-én útra keltem a kis nógrádi völgy irányába. Meleg márciusunk volt. Bármerre fordult velem a kocsi, a tavasz teljes pezsgése kisért az útamon.  Olyan jó idő volt, hogy szinte hallottam, az aranymálinkó nótáját. Bár tudom, hogy erre még több mint egy hónapot várnom kell.

Csabi már a vadászház tornácán várt. elővette kis butykosát és az orrom alá dugta.

• No, ezt illatozd meg. Jó mélyre szívd le, mivel
  nem kapsz ebből. Gondolom este csatlakozol hozzánk. Kinéztem neked egy jó
  standot.
• Köszönöm a kedves kínálást, de semmiképpen nem
  iszom, mivel ma megyek is haza, holnap jönnek a vendégek. Születésnapot
  köszöntenek.
• Akkor kétszer nem kapsz 😊
  De akkor remélem, ma az erdő megajándékoz.
• Csabikám, a próféta szóljon belőled!

Ahogy mondani szokás, jó társaságban repül az idő. Itt is így volt. kicsit kürtöltünk, sokat beszélgettünk és már csak azt vettük észre, hogy szedelőzködőnek a többiek.

Gyorsan fejembe toltam a kalapomat, a húszast vállamra vetettem és indultunk is kifelé.   Négyen bandukoltunk az erdőszélen a felvezetőnkkel. Két erdélyi barátunkat leállította a domb alján, mi Csabival tovább mentünk.

• Zolikám, ezt a helyet gondoltam neked, tegnap ennek
  a garádnak a mentén észleltük a madarakat, de figyelj, mert korán megjöttek.
  Itt az út felett libbentek végig.
• Köszönöm. Kalappal!
• Neked is barátom, aztán csak megajándékoz az erdő.

Ott maradtam a gondolataimmal. Komótosan betöltöttem és vártam. Ahogy nekitámasztottam a hátam a fa törzsének, éreztem, hogy a nap melegéből még maradt benne valamennyi. Tudtam, hogy az öreg tölgy nem sajnálja átadni a maradék energiát. Tudta, hogy holnap újra a nap felé fordíthatja ráncos arcát és feltöltődhet. Tudta már akkor is, amikor én még nem is éltem és tudni fogja akkor is, amikor én már csak emlék leszek. Miközben ezt megbeszéltük vén barátommal, a fiataloson túl megszólalt egy puska. Igaza volt Csabinak, tényleg korán indult meg a madár. Fiatal erdélyi barátom irányából két éles csattanás és egy tompa puffanás hangját hozta a szél. Gondolatban gratuláltam és amint arra fordítottam fejem, anélkül, hogy felemeltem volna puskámat, végignézettem, hogy egy szalonka csöndben átlibben a garád felett. Erre nem számítottam, legalább is nem ebből az irányból. Szomszédom puskája megint elszólta magát. Csabi is tett egy lövést. Már kezdtem kételkedni a tegnapi észlelés valóságtartalmában, mikor szinte vállmagasságban észleltem Őt. A vágyaim tárgyát. A legszebb születésnapi ajándékot. A tüskés kerítés előtt felkapott egy kecses mozdulattal, majd a röpte megtört. Mire a teste a tölgyes puha levéltakarójához ért, már csak a lelke szárnyalt.

A gyönyörű madarat a kalapomba tettem, majd kezemben tartva mentem vissza a vadászházhoz.

Négyünknek kedvezett ezen az estén Diana. Barátaink illő ravatalt készítettek madarainknak.

És ekkor felharsant a kürt! Ezt az érzést leírni nem lehet. Ezt meg kell tapasztalni! Lobog a tűz, 10-15 kürt hangja melengeti a lelkedet. Megáll az idő, megszűnik a tér! Őseink lelke szalonkaszárnyon ereszkedik közénk. Szemünk az örömtől, vagy a könnyektől csillog és az időtlenségbe ragadva éljük meg a vadászat legszentebb érzését.

Vidranász idején…