Az ezredik disznó

Ki ne gondolkozna rajta, hogy milyen lesz az ezredik disznója? Életem kanja? Vagy éppen egy süldőcske? Esetleg egy malac?

Tegnap este is ezen rágódtam, amikor megreccsent egy gally a bozótban a „nagy kan” csülke alatt.

No, de ne rohanjunk előre ennyire a történetben.

Munkámnak hála, sok vadászterületre eljutok. Tegnap is így volt. Egy kedves ismerősömnek vittem árut, de úgy beszéltük meg, hogy a vadászháznál találkozzunk, hogy ki is tudjak ülni egy kicsit. Már a múlt héten is jártam náluk, akkor két éjszakát töltöttem el vendégségükben, mivel vittem néhány Rizzini puskát bemutatni.

Péntek este nagy izgalommal pakoltam, de kicsit el is szomorodtam, mikor észrevettem, hogy nincs meg a töltényes táskám. Ekkor egy régi oktatóm, néhai Szárnyasi Misi szavai jutottak eszembe: „Az irataidra figyelj! Lőszert, puskát, csizmát bárhol kapsz.” Gyors közvéleménykutatás és meg is oldódott a problémám. Sajnos nem az általam használt lőszert kaptam, de legalább a kaliber stimmelt. 🙂

Probléma megoldva, irány a les. Sajnos a borongós esős időjárás miatt hamar elmúlt a lővilág 🙁 sebaj, hajnalban újra megpróbáljuk. Ébresztő ¼ 4-re beállítva, hogy már az első pirkadati fények a lesen találjanak. Már este is erős rókaszagot éreztem, ezért puskámat kézben tartva sétáltam fel nekem kijelölt helyre. A les előtti nyiladékot nagyon óvatosan közelítettem meg. Kb. 50 méterre egy nagyobbacska barnás gombolyagot láttam. Gondoltam, hogy egy nagy baknyúl éjszakai mulatozása után itt pihent meg. No, ne zavarjuk álmában. Halkan felmásztam a lajtorján, kényelmesen elhelyezkedtem és keresőtávcsövemmel pásztázni kezdtem a környéket. Ekkor „nyulam” kifordult oldalra és megmutatta nagy füle helyett a csíkos pofáját. Nofene, ez nem nyúlapó, hanem borz. Puska gyorsan kézbe, és már verte is fel az erdő csöndjét a mennydörgés. Borzom lövést nem jelezve rohant be a nyiladék melletti bozótosba. Kapkodás, vagy idegen lőszer, mindegy is. Hibázás. Még kicsit ücsörögtem, mielőtt menni kelet dolgozni, de legalább láttam egy nagy kant, ami szépen keresztbe állt nekem a nyiladékon, de mivel malac, vagy süldő volt megbeszélve, csak egy kölcsönös biccentés volt mindkettőnk részéről és mindenki ment a maga útján. Még aznap este megnéztünk egy másik helyet, ahol egy rókát hibáztam, de megint korán sötétedett a borús idő miatt. Következő nap reggel még volt 1-2 órám, de az eredmény ugyan az. Ezután beszéltük meg vendéglátóimmal, hogy majd jövőhéten szerét ejtjük újra.

És eljött a megbeszélt nap. Találkozó a vadászháznál. Ott összefutottam egy régi ismerősöm fiával, aki első trófeás vadját szerette volna terítékre hozni. Megjegyzem, ez a délután neki is szerencsét hozott. Elindultunk a területre. Engem kitettek a lesem közelébe, ők mentek tovább a bak vadászat reményében.

Sétáltam fel a vízmosásban a helyemre, minden kis neszre megállva, figyelve a hangokat.  Egy keresztnyiladékban volt a les. A tövéből még körbe kémleltem, nehogy valamelyik irányban kint legyen egy szarvas, vagy egy disznó, amit a csörtetésemmel elzavarok. Pálya tiszta, irány a les. Szépen elrendezkedtem. Párna a fenekem alá, kabát a lesdeszka élére, thermacell bekapcsolva. Rituálisan még egy csokit elmajszoltam, ezután az édes várakozás.

Az erdő zajait, neszeit figyelve tudok a legjobban relaxálni. Felettem két öreg holló járőrözött a nyiladékok miden irányába. Ebben a módosult tudatállapotban megértettem az öreg hollópár beszédét. Megtudtam disputájukból, hogy még emlékeztek ennek a tölgyesnek a „gyerekkorára”, akkor még ők is épphogy egymásra találtak. Lehet, hogy a felettem lévő fa volt a nászútjuk első állomása. Ezen párbeszéd közben roppant meg a gallyacska. Elmém egyből átkapcsolt. A bokrok között mozgást véltem felfedezni. Ez Ő. Szinte tudtam, de még nem láttam.

Gyorsan feltérképeztem a környezettemet, ha tovább jön ebben az irányban, pont szembe lévő nyiladékon fog kiváltani.  Ekkor gyengéd szellő újak kezdték a tarkómon a hajamat birizgálni. Majd egy szellőgyermek gonoszul a fülembe súgta: ”itt vagyok, hiányoztam?” Erre csintalan társai a tölgyes leveleit rázva vitték híremet a sertevadnak. „ITT VAN!!! TÉGED NÉZ!!! FUSS!!! Remélt zsákmányom egértette a figyelmeztetést és menekülőre fogta. Kicsit bosszankodtam, de még a mozgás irányába tartottam a fegyveremet. Magányos disznóm csörtetése távolodott.

Fegyverem még mindég a hang irányába… Ekkor valami oknál fogva hirtelen irányt váltott a zaj. És a zaj okozója is. A tőlem jobbra nyiladékon keresztben átváltott. Céltávcsőben egy gyors bírálat. Sneller előre. Agyam kiadta a parancsot. TŰŰŰŰZZZ!!!!

Az erdő csendjét feltépte a kíméletlen robaj. Ezután csak ennyit halottam: TAM, TAM, Tam, tam, tam.

A fülemben még az adrenalin miatt lüktető vér dobolt.

De már csönd volt. Csak halk szörcsögés hallatszott a nyiladék széle felől. Öreg Mauserem ütőszeg rugója még mindig fiatalos feszességgel, ugrásra készen tartotta az ütőszeget. Óvatosan közelítettem. Helyben maradt, de még élet volt benne. Nyaklövés. Fegyverem szinte magától adta meg a kegyelemlövést. Most már tényleg csönd volt. Kalapomat levéve álltam ott legalább negyed óráig.

Az ezredik Disznó! Mi lesz? Kan? Süldő? Malac? Van még időm gondolkodni. Még 999-et kell terítékre hozni.

Tisztelet a Vadnak!