Az első arany

Nem, a vadászat nem verseny! De valamiben elsőnek lenni, valamiből az elsőt megszerezni ősi ösztön által vezérelt tulajdonságunk.
Ki ne emlékezne szívesen az első puskájára, az első vadjára, az első Alchefimzer kór elleni pirulájára 🙂
No, de gyorsan papír, toll elő, nehogy az emlékek elillanjanak a demencia gonosz fekete füstjével. Bár a felejtésnek is van előnye. Holnap nem szégyellem azt amit ma csinálok 😉
No, de térjünk vissza a történethez.
Csörög a telefon, hív kedves vadászmester ismerősöm.
– Zoli, hallom jössz felénk, ugorjál már be hozzánk is. De puska legyen nálad!
– Ok, mikorra legyek ott?
– Délután négy a vadászháznál. Iszunk egy kávét, aztán meglátjuk…
– Köszönöm, ott leszek.
Tovább már nem is beszélgettünk. Nem rég ismerjük egymást. De ennyi köztünk már elég is.
Két nappal a beszélgetésünk után délbe bepattantam a kocsiba, meglátogattam két partnerünket, átadtam a lőszerüket és irány a vadászház.
Természetesen korábban érkeztem, mivel mindig én akarok lenni az első. Rám senki ne várjon.
De a megbeszélt időpont előtt megérkezett Jani és Zsolti a hivatásos vadász is.
Kávé és néhány mondat váltás után megpakoltuk törtszemmel Zsolti kocsiját. És eljött az igazság pillanata.
– Zolikám szerettem volna veled egy disznót lövetni, de nagy a takarás. Zsolti mondta, hogy nem kizárt, hogy jobban örülnél egy sakàlnak.
– Janikám, ne viccelj!!! Sakált én még képen sem láttam. Nemhogy lőttem volna.
– No, most kiteszünk egy olyan helyre, ahol már világosban megjelenhet.
Na, gondoltam megint egy reményekkel teli eseménytelen éjszakának nézek elébe. Mindenesetre éjfélig beiratkoztam, lesz ami lesz. Zsoltival kimentünk a területre.
– No, barátom ez a helyed.
– Ok, de merre menjek?
– Itt az úttól szembe a fasorig. A balra lévő úttól a jobbra lévő fasorig. Aztán szólj, ha befejezted!
Itt hagyott a gondolataimmal és reményekkel. A jelzett terület kb. 1500x 600 méter. Elindultam egy magaslatra, ahol láttam néhány bálát. Bázisnak jó lesz. Tökön, paszulyon és vizes tarlón keresztül. Hej, de hiányzott a bőrnadrágom. Pillanatok alatt elérte a víz az előbb említett növény egyikét 🙂 Most már mindegy, kocsiban van száraz ruha, majd átveszem, addig meg legalább puhul a tök, akarom mondani bőröm 🙂
Tábort vertem. Thermacel, csoki elő. Nézelődés. Szelem jó. Már miért is ne lenne az egy ekkora terület közepén. Valamerre mindig jó. Jönnek az őzek. Két suta. Odébb egy bak, két suta. Arra több őz, de már a szürkület és a távolság miatt nem tudom megkülönböztetni őket. “Már világosban jön a sakál” Aha. Még mindég rajtam röhögnek. Elképzelik, hogy tökig vizesen forgolódok a tarlón kezembe a puskával, csak hogy világosban lőjek egy toportyánt. Hát csak nevessetek! Azért is felteszem a lámpát. Amíg így morfondírozok, valami késztetést éreztem, hogy magam mögé, szél alá néztek. Távcsövemben észrevettem egy rókát. Gyorsan puska fel, még a sziluettet látom a szürkületben. Gyors lövés. Rókám sehol. Kis hőkamerámat kikotrom a zsákból. Semmi. No biztos eliszkolt a művelésin. Mindegy, csak megnézem a rálövést. Mentem vagy 60 métert, semmi. 80 méter, semmi. Ennyi volt. De azért lépek még néhányat. Ott van valami. Odaérek. Megvan a róka. De valami nem stimmel. Lefotózom, küldöm a képet Zsoltinak, majd egyből hívom is
– Mit lőttél?
– Küldtem a képet.
– Nekem nyomógombos telefonom van, de az is csak 1-5-ig 🙂 nem tudom megnézni.
– Lőttem egy rókasakált.
– Mit?
– Egy sakálrókát.
– De melyiket?
– Egy rókát. De nem fehér a farka vége, és rövidebb is. No, meg ezüstös a háta mint a sakálnak.
– Te egy sakált lőttél! Gratulálok! Megyek mindjárt, csak vágnom kell egy alkarnyi karót valahol…
Volt öröm és rettegés is. Ezen a területen már hasították fel a bőrt azon a testrészemen ahol legtöbb a hús és legkevesebb az ész 🙂
Megérkezett Zsolti, megnyugodtam amikor csak egy ujjnyi vastag “karót” vett elő.
– Kedves furcsanevű Zoli, mivel nem tudják megtanulni itt a nevedet, csak így hívlak én is, bár én azért tudom. Hallottalak már eleget sziszegni itt, ezért nem leszek kemény….
… Sakál vadásszá avatlak!
Az első ARANY sakál! Tisztelet a vadnak!